A pozsonyi csata907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott a főként bajor haderőt mozgósító keresztényKeleti Frank Királyság és a pogányMagyar Fejedelemség erői között a mai Pozsony (korabeli forrásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) közelében. A honfoglaló magyarok 895–900 között történt benyomulása után a magyar fennhatóság területe 907-re nyugat felé már megközelítette a mai Ausztria területén lévő Enns folyó vidékét és magába foglalt olyan területeket, melyek odáig a Keleti Frank Királyság részét képezték. Ezért a frankok (de főképp a bajorok[3]) döntő katonai csapást akartak mérni a magyarokra, hogy megsemmisítsék vagy jelentősen kiszorítsák őket a Pannoniai őrgrófság területéről. A csatát a magyarok ellen elsősorban a bajor sereg vívta, de megsemmisítő vereséget szenvedett. Az ütközetben Luitpold bajor herceg és Theotmár salzburgi érsek is elesett. Szinte a teljes bajor nemesség és számos kereszténypap életét vesztette a csata során.[4] A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar határvonal lett[5] és a honfoglalás lényegében e csatával fejeződött be véglegesen. Korabeli források alig említik, és mivel kevés forrás tudósít róla megbízhatóan, részletei jórészt ismeretlenek. Kristó Gyula történész, a magyar történetíráshoz hasonlóan, a honfoglalás eredményeinek végleges szentesítését látta a pozsonyi csatában.[6]
„
Ibi decretum omnium sententia Ugros Boiariae regno eliminandos esse. / Ott egyhangúlag elhatározták: a magyarokat Bajorország területéről ki kell űzni.[7][8]
.svg)
